A Csongrádi Közmű Szolgáltató Kft. 28,85 millió forint támogatást nyert a „Napelemes rendszer telepítése a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda épületére” című TOP-3.2.1-15-CS1-2016-00039 azonosítószámú a Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból 100 %-ban finanszírozott pályázat megvalósításához. A projekt támogatási szerződését 2017. 06. 19-én írták alá, a befejezés dátuma 2017. 08. 31.

A napelemes rendszer telepítése a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda épületére július közepén kezdődtek. A napelemek a tanmedence tetején termelik majd az áramot, így jóval költséghatékonyabban működhet majd a fürdő, hiszen jelentős energia-megtakarítás érhető el. Ezzel a projekttel tehát korszerűsíthető a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda energetikai rendszere, a 92 darab napelem – amelyek összesen 50 kW teljesítményűek – éves szinten akár több millió forinttal is gazdaságosabbá teszik a működést.
A fejlesztés tökéletesen illeszkedik az EU 2020 célkitűzéseihez, valamint a cég költségvetésében nagyobb mozgásteret biztosít az energiafogyasztás csökkenése okozta költségmegtakarítás által. Az önkormányzati keret így újabb, más tételek finanszírozását is lehetővé teszi. A projekt a környezetvédelmi előírásoknak is megfelel. Hozzájárul az Európai Unió és Magyarország fenntartható fejlődéséhez.